
Ügyvezető, producer, társadalmi marketing menedzser.
Életpályája
Középiskolai tanulmányait a Fráter György Katolikus Gimnáziumban végezte 1993 és 2001 között Miskolcon.
Okleveles közgazdász diplomáját a Miskolci Egyetem végezte 2001 és 2006 között.
Társadalom kutatóként kezdte pályafutását a Miskolci Egyetemen. 2006 és 2007 között az Innovációmenedzsment Kooperációs Kutatási Központban, 2007 és 2008 között az X-Centrum Nonprofit Kft-nél dolgozott.
2008-ban elnyerte a Rotary Hungary GSE ösztöndíját, és az USA-ban járt tanulmányúton.
2008 és 2011 között a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán, a Marketing Intézetben volt tanársegéd.
2011-ben megalapította az ÉN, Magam Kft-t azzal a céllal, hogy személyre szabott tanácsaival hatékonyabb eredményeket érjen el mind magánembereknél, mind vállalkozásoknál. A cégnek két fő tevékenységi köre van: életmód tanácsadás és médiaügynökségi tevékenység.
2015 óta a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán dolgozik tanársegédként, ahol az Egészségügyi szervező képzés szaki koordinátora is egyben. Szintén 2015 óta a Miskolci Egyetem Vállalkozáselmélet- és gyakorlat Doktori Iskolájának is PhD hallgatója. Disszertációját az egészségtudatos magatartás fejlesztése a társadalmi marketing eszközeivel témakörben írja.
2016-ban Kiváló oktató kitüntetést kapott a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatától.
2017 nyarán egyike volt azoknak a nőknek, akik Magyarországon elsőként egy teljesen női Rotary Klubot hozott létre Miskolci Angyalok névvel.
2017 év végén Theta Healing konzulens lett, azóta életmód tanácsadóként is dolgozik. Speciális területe a munka magánélet egyensúly megteremtése és fenntartása.
2017-től a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnáziumban is tanít.
2019-ben újból Kiváló oktató kitüntetést kapott a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatától.
2020-tól a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán, a Marketing Intézetben tanársegéd.
Magánélete
________
2010-2018 között volt házas. Kisfia, Richárd 2014-ben született.
Érdekesség
________
A zene és a tánc szenvedélye. Húszas éveiben rendszeresen táncolt, még országos versenyen is indult csapatban.
Forrás
________
Magyar Tudományos Művek Tára - Mató-Juhász Annamária